mindig igazam volt

belém harapott a csend
emésztett nap nap után
több már nem maradt neki
a lelkem kéri csupán

nesze!
hadd kezdjen vele amit akar.
oldja ki nyála belőle összes édességét
sava marja hófehérjét semmivé
ha nem enyém hát ne legyen senkié
csak csodáljad gyilkos csend egy néma élet végét
amit már ma porréteg takar

lesz-e
az ilyen végtelenül üres
félelmeknek  vége s a megrágott lélek könnyét
felitatja-e a bűntárs az idő?
vajon lehet-e vak holnapom dicső
ha a csendnek adtam rőt szerelmem élet-gyöngyét?
mert kín volt már nekem e tüzes
esztelen mennyország

rajtam rágódik a csend
lelkem túl nagy falat
kiköpi s enyém
újra szavam és szavad